Saját versek

Válasz a(z) 10-es üzenetre:
Néha vannak napok amikor irogatok meg szaggatom mert nem tetszik  :-D 
Most ezek vannak csak !!
Puszim  :-) 

Akarod-e, hogy tied legyenek a csillagok?
Ha felnézel, gondolj arra, az egyik én vagyok!
Vigyázz az álmaidra, hisz előlük úgy sem futhatok, 
Térj vissza hozzájuk, odafönt úgy is találkozunk mi,
ANGYALOK! 

Na több nincs ennyi a mai napra  :-) 
Puszim

Szeretnénk a jót, a szépet, 
de csak a gond, és a baj, mi jut. 
Hánykolódunk az élet vizében, 
míg végre kiköthet kishajónk. 
Bízunk, hogy szép lesz életünk, 
tenni érte még maradt erőnk. 
A tavaszi zsongással újra ébredünk, 
mint a természet és az anyaföld. 
Némán állva, hallgatag, 
engedd magadhoz, a jót. 
Ne térj ki sorsod útjából, 
egyszer úgyis megleled, 
a szépet, és a jót.

Mi, emberek olyan kíváncsiak vagyunk, 
Mindig valami "idegen" után kutatunk. 
Megpróbáljuk a világot kiismerni, 
De önmagunk titkait nem tudjuk feltárni. 
Nem tudjuk: kik vagyunk és honnan indultunk? 
Azt sem: miért élünk, hová tartunk, mért halunk? 
Nem ismerjük azt, ami bennünk lakozik, 
Így vakok maradunk a végső pillanatig.

Hajnalban ha a rét felett 
fehér ködfoszlány lebeg 
nyújtóznak a fűszálak, és 
sírnak fényes könnyeket. 
Harmatos az ébredés, már 
útra kél egy kis bogár, 
mire kinyílik az égbolt 
a fű között már messze jár. 
Kibontja szirmát az apró virág 
és álmosan az égre néz, 
száráról a harmatcseppek 
fénylőn gurulnak szerteszét. 
Nyílik az ég, a nyári reggel 
szárnyakat bont a réten, 
s a magasban lusta bárányfelhők 
úsznak az ég vizében.

Sötét folyosón halad lelkem, 
keresi a békét adó fényt, 
de csak hunyorgom, nem lelem 
a szerelmet burkoló reményt! 

Hiába tapogatja a falat, 
csak fájó dolgot talál, emléket. 
Egy kiszáradt, kihalt tavat, 
s egy füstölgő szenes fényképet! 

Összerezzen űzött lelkem. 
Összecsuklik gyenge lábam. 
Én ilyet nem kerestem, 
de mégis ezt találtam!

Ha tekintetünk este feltéved az égre, 
Arra az ismeretlen művész alkotta képre, 
Nézzétek meg akkor ismét jól e mozgóképet, 
Közben élvezzétek a nyugalmat és a szépet! 
Láthattok ott fenn, egy nagyon öreg új világot, 
Festményt, mit a Hold szúként egy helyen már kirágott, 
Porként söpörve szét asztalán a csillagokat, 
Bearanyozva vele minden éjszakátokat. 
Vajon ez a nagy óriás miért időtálló? 
Miért nem szövi be testét soha pókháló? 
Miért vagyon odafenn nyugalom, béke és rend, 
Miért érti meg egymást a sötétség s a csend? 
A válasz ott az égen ott hever a szemünk előtt, 
Ott volt az mindig, akár tegnap vagy tegnapelőtt, 
Mert odafenn, a kiscsillag jól megfér a naggyal, 
A Hold, öldöklés helyett, fogócskázik a Nappal, 
A halovány fény soha nem irigy a tündöklőre, 
Tudja azt jól, ő is fényes lesz majd esztendőre. 
Vigyáznak, a másik tüzére ugyanúgy lobogjon, 
Az nem lehet, hogy a csillag fényt, társától lopjon. 
Csupán ennyi a titka a néma égboltnak.
Ilyen freskót a Földre nem rajzolt még senki.

kösznöm hogy halod hangom 
és érted a dalom 
 mert  nem más mint  egy egy halom
de  hát ha eszem joban koptatom 
 tán job formában is irhatom