hirdetés
Simple vásárlói tájékoztató







Miért van az...? II.

itt vagy: Eropolis > Belváros > Blog > mediator-xy > 49

hirdetés

Ha elfelejtetted a jelszavad...
Ha még nem vagy tag...

Írd meg az életed, írd meg a mai napod! Volt ma szex? Jó volt? Mi volt a jó benne és mi hiányzott? Mi húzott fel a legjobban ma? S minek örültél? Mi volt a legérdekesebb ma Eropolisban? Hát a külvilágban mi történt? Inkább a főnököddel vagy inkább a szomszédoddal feküdnél le? Vagy egyikkel sem?
Ha te is szeretnél blogot, örömpolgárnak kell lenned!


mediator-xy blogja


Látás-mód
Ez a "*napló*", jegyzetfüzet, azért létezhet, mert van egy, ma már elismert, netes partnerkeresési felület, az "erop", mert regisztrált egy pár, akik együtt, sok éve keresve, tapasztalva, megosztanák élményeiket és mert, talán, vannak itt olyanok is, akik ezt nyitottsággal, élvezettel olvassátok!   :*  :P 
« előző bejegyzés^ összes bejegyzés ^következő bejegyzés »

Miért van az...? II.
#49 (2019-09-18 10:46:47)

Miért van az, nem tudunk elengedni embereket az életünkből?

Céges továbbképzés... "konfliktuskezelés a munkahelyen belül" a téma... kiderült, hogy húszból hét embert megvisel, ha az ő által felvett, a céghez hozott személy "csakúgy" lelép, még neki sem megindokolva a döntését a távozása okát illetően. Kollégák évek elteltével is elcsukló hangon mesélik el, hogy mennyire bennük él, még mindig, a "szakítás".

Csalódottság, tehetetlenség, önhibáztatás, kicsi megbántottság, düh... ezt érzik, személyiségüktől függően. Közös a frusztrációjuk.

Erről jutott eszembe, ott mindjárt a helyszínen, hogy miért hasonlít ez annyira a mai kor párkapcsolataira?

A tini nem tud szakítani az első és már rég nem működő kapcsolatában a volt "szerelmével". A fiatal felnőtt nem vállalja fel a "párjával" az összeköltözést, a közös életvitelt, hanem helyette külön lakva és egzisztenciát építve "barátság extrával" viszonyt tart csak fenn, mert ha együtt élne, akkor hogy léphetne le, csakúgy?! A már házas, de kutya-macskaként élő, gyakran egymás szexuális beállítottságát is titkoló párok, akik nem mernek otthon "comming out-olni", mert a látszat fontos, s ezért itt "titokban" keresnek kielégülést! (rengeteg privi beszélgetés alapján). Egyszerűen barátságon alapuló közös gyereknevelők, akiket a gyereken kívül semmi sem tart össze. Azok, akik kiléptek a házasságból, a kapcsolatból, de lelkileg az "első, a házastárs" hatása alatt élve, hasonlítgatnak, s ezért nincs esélyük másikat találni, vagy keseregnek az életük rosszra válásán és ezért nem tudnak újat kialakítani... 

Sorolhatnánk még a példákat...

Nem tanulunk meg se a családban, se az iskolában, se a tágabb környezetünkben, példák alapján, elengedni, lemondani, s ha kell gyászolni és útjára engedni az embert, érzést, volt boldogságot. Egyszerűen félünk megélni egy traumát, s ezért életünk végéig stresszben toporgunk. Ott van, belül bennünk egy tüske, ami begyulladhat, fertőzhet, s a végén az okozott mérgezésbe bele is pusztulhat a normális személyiségünk. 

Helyette, tünetek enyhítésére, itt a titok, ahogy szexpartnert keresünk, (bocsánatot kérek a kivételtől), a közöny a kapcsolatokban, vagy a rengeteg látszat párkapcsolat.

Mert nem jó egyedül... ezért a rossz kapcsolat is jobb, mint nélküle, vagy fordítsuk a munkára a kérdést; Nem azért nem küldöd el a munkatársat mert tök jó a munkája.... áááádehogy... félsz beleállni a konfliktusba, a szakításba!

Miért van az....mert megérdemeljük?!

9 hozzászólás |

Hozzászólások

pandora
#9 (2019-09-20 15:03:05) |
Olyan szegényes mostanában a kommunikációs termés errefelé (na majd kitalálok valamit :D ), hogy újra elolvastam a posztod, és még eszembe jutottak dolgok.

A kérdésedre, hogy "Miért van az, nem tudunk elengedni embereket az életünkből?"
Szerintem azért és akkor, mert szeretjük és szükségünk van rá, és még hiszünk abban, hogy meg tudjuk oldani a konfliktust.

A másik gondolat, hogy:
"Nem tanulunk meg se a családban, se az iskolában, se a tágabb környezetünkben, példák alapján, elengedni, lemondani"

Szerintem meg pont azt tanulunk meg. Hogy a konfliktusra jó gyorsan fussunk el, mindent eldobva a kezünkből. :D
Amit nem tanulunk meg, az szerintem az, hogy bátran de nem erőszakosan szembeforduljunk, és indulatok nélkül, de védve a szempontjainkat, közben odafigyelve a másikéra, próbáljunk közös nevezőt találni.
Eszetlen elengedést és bamba benyelést pont hogy sokat látok.
Én inkább ezt látom nagyon keveset. 

gyengebbikigen
#8 (2019-09-19 10:34:26) |
Én már ezer éve mondom, hogy pl hittan helyett a gyerekeknek ezt kéne tanítani. Konfliktuskezelést, traumák feldolgozását, érzelmek helyes kezelését, megélését, kimutatását, továbblépést.
Ezeket senki nem tanítja meg nekik, így csak azt másolják le, amit a környezetükben, a szülőktől, felnőttektől, társaktól látnak. Na de ha ők sem képesek erre, ugyanazt a rossz mintát cipelik tovább és adják át a gyerekeiknek.
Sokkal egészségesebb lelkivilágú,boldogabb emberek élnének a világban, ha ezt kötelezően tanítanák.
ninacroft
#7 (2019-09-19 00:48:40) |
#pandora: 
Nem feltétlenül ellenvélemény, inkább üdítő kivétel. :D Mert vitázni, érvelni tudni kell, de a kötekedő, sértegető és sértődött kommentekből olvasok többet, ha a vélemények ütköztetéséről van szó és szinte mindegy, milyen témában. :( 

"Az igazi szeretet önzetlen (kellene hogy legyen). Ott, ahol az indok a szakításra az, hogy "nem érdemel meg", "nem méltó hozzám", "nem vagyok neki olyan fontos mint ő nekem"...ez nekem nem szeretetnek hangzik. na persze! Önzetlennek meg pláne nem." 
És tényleg, igazad van. Bakker, mennyire félreviszi egy mondat vagy bejegyzés értelmét, ha nem figyelsz a szóhasználatra. :D Lehet, hogy tudat alatt tényleg a másik fél "érdemtelen" voltát akartam kifejezni? 
De nem, egyébként a "nem érdemli meg" (ami olyan, mintha a másikat büntetnéd) helyett a "nem éri meg"-et akartam írni. Vagyis, hogy fel kell tudni mérni ésszel, hoy a ragaszkodással nem jut semmire, ha viszonzatlan az érzelem. A zárójeles rész pedig erre a kifejezésre vonatkozott volna, hogy abban a helyzetben, amikor nyilvánvaló, hogy nem egyformán erős a két fél egymás iránti elköteleződése (mert pl. az egyik kikacsingat a kapcsolatból), akkor nincs értelme tovább húzni az időt és maradni, becsapva önmagunkat. 
Viszont, szerintem ez nem jelenti, hogy az illető könnyen és gyorsan szakít. Hosszú hónapok is eltelhetnek, amíg a döntés megszületik. :) Pontosan azért lesz önzetlen a szeretete, mert a saját vesztesége árán is képes elengedni a másikat, mert tudja, hogy ez a szeretet annak a személynek "előnytelen", sőt akár terhet is jelent. 
De felvállani mindezt, amíg eddig a döntésig eljut, az külső és belső konfliktust is generál. Mert egyrészt, a két személy között biztosan sor kerül valamikor legalább egy veszekedésre, másrészt pedig a személy önmagával is konfliktusba kerül amiatt, hogy mit akar, mit szeretne igazán. Menni vagy maradni, elengedni vagy megtartani, szeretni tovább vakon vagy végleg lezárni a történetet. :) 
pandora
#6 (2019-09-18 23:41:18) |
#harley-quinn: 
Ez való igaz. Nem tudunk konfliktusokat kezelni. Vagy szenvedünk benne és benyeljük, vagy elmenekülünk és a fürdővízzel a gyereket is kiöntjük.
Kevesen tudnak azon a vékony vonalon lavírozni, hogy igazán megoldani akarjanak konfliktust. ;)
pandora
#5 (2019-09-18 23:27:38) |
#ninacroft: 
Akkor itt az ellenvélemény. :D
Engem kimondottan felvillanyoz, amikor nem értenek egyet velem (és az illető aki nem ért egyet, persze önazonos és logikusan érvel, nem pedig egyszerűen kötekszik).

De hogy a témához is hozzászóljak, szerintem a szeretet és ragaszkodás mint fogalom, egészen tágan értelmezhető.

De: ;)

Egy észrevétel a témához.
Az igazi szeretet *önzetlen* (kellene hogy legyen). Ott, ahol az indok a szakításra az, hogy "nem érdemel meg", "nem méltó hozzám", "nem vagyok neki olyan fontos mint ő nekem"...ez nekem nem szeretetnek hangzik. :napersze:  Önzetlennek meg pláne nem.

Aki igazán szeret valakit, az annak a valakinek a boldogságát a *sajátja elé* helyezi, vagyis szó sem lehetne önvédelemről. Azért otthagyni valakit mert túlságosan szeretem?! (És ez nekem előnytelen persze...itt van a kutya elásva.) Ez nekem számításnak hangzik. Természetesen jogos a számítás, hiszen az életbenmaradás záloga...de az már nem abban a klasszikus értelemben vett szeretet. :) Akkor nem őt szerettem, hanem azt, amit szerettem volna beleképzelni, vagy amilyenné próbáltam alakítani. Egy fantomot. Nem őt! :D És amikor rájövök hogy mégsem ő ő, akkor otthagyom.
Ez az észből szakítás, merő önvédelem, érdek. Vagyis nem váltotta be a reményeimet, anélkül meg mégsem szeretem eléggé. Vagyis azért hagyom ott mert nem szeretem, és nem azért mert túlságosan szeretem. :D 
Az emberek szeretik a valóságot becsomagolni. ;)

Aki nehezen szakít, annak a szíve győz az esze felett. :D És az, ha ők vannak többségben, némi pozitív kicsengést is hordozhat, eszerint van még szív a világban. ;) 
harley-quinn
#4 (2019-09-18 20:03:32) |
#ninacroft: Tökéletes példa. 
ninacroft
#3 (2019-09-18 19:46:28) |
#harley-quinn: 

Elég csak megnézni egy-egy cikknél a hozzászólásokat. Nagyon ritka az olyan kommentelő, aki nem veszi támadásnak, ha valaki az ő véleményével ellentétes vagy legalábbis az álláspontját megkérdőjelező hozzászólást ír. 
harley-quinn
#2 (2019-09-18 19:42:10) |
Szerintem általánosságban elmondható, hogy nem tudunk konfliktusokat "kezelni". Ezt hozzuk magunkkal otthonról, az iskolapadból, az első munkahelyekről, az első párkapcsolatból. Nem tanítanak, nem tanulunk. Ez van. 
ninacroft
#1 (2019-09-18 19:26:50) |
Szerintem viszont nagyon sokan vagyunk, akik beleállunk a szakításba, a konfliktusba és inkább leszünk egyedül, mintsem, hogy kitartsunk olyan mellett - magunkat ámítva azzal, hogy jól van ez így -, aki nem érdemli meg. (Ezt úgy értem, hogy bár annak ellenére, hogy mi szenvedünk miatta, még lehet kiváló ember, de tudnunk kell azt is, hogy mi sosem fogunk neki annyit jelenteni, mint ő nekünk.)
Rohadtul fáj, néha szeretnénk visszatérni és valami minőségileg sokkal kevesebbet adó kapcsolatféle létezéssel is megelégedni, megalkudni és szemet hunyni a múlt felett, de nem tesszük meg az ide vezető lépeseket. (Persze, azon is érdemes eltöprengeni, hogy vajon miért vagyunk mi, ilyenek. :) Van, aki azt mondja, hogy "biztosan menekül, mert nem hiszi el magáról, hogy szerethető", és "bünteti magát", mások szerint egyszerűen "túl sokat képzel magáról az ilyen ember". De szerintem valahol a kettő között az igazság: félünk a csalódástól, ugyanakkor tisztában vagyunk az értékünkkel és ezért nem adjuk alább a teljes elfogadásnál.)

Egyébként vártam már, hogy valami hasonló témával jelentkezzetek. Hiszen, ha a nevetek a foglalkozásotokra utal - bevallom, nem néztem utánatok-, akkor a konfliktuskezelés átszövi az egész életeteket. 


hirdetés










A felhasználói élmény biztosításához Eropolis cookie-kat használ. Tudj meg többet.     Rendben, elfogadom.